|
A rendszerváltást követően sorra alakultak a szakmai szerveztek, így a Dísznövény Szövetség egyik szakosztályaként létrejött Szombathelyen (A Kertész TSz-ben) a Mikroszaporító Szakosztály Jámborné dr. Benczúr Erzsébet vezetésével, 1990-ben. A Szakosztály önálló Egyesületté alakult 1993-ban budapesti székhellyel, és megtörtént a bírósági bejegyzése. Elnökké Jámborné dr. Benczúr Erzsébetet választották, titkára Dr. Mészáros Annamária. Tiszteletbeli örökös elnöke volt 2009-ig Dr. Maróti Mihály az ELTE nyugalmazott professzora. Tiszteletbeli tagjai: Dr. Heszky László az MTA rendes tagja, Dr. Barnabás Beáta az MTA levelező tagja, Dr. Kiss Erzsébet intézetvezető, egyetemi tanár. Az Egyesület mint szakmai és érdekvédelmi szervezet összefogja a hazai mikroszaporítással foglalkozó laboratóriumokat. Tagjai közé tartoznak a termesztő, az oktató ill. kutató laboratóriumok mint jogi személyek és magánszemélyek: nyugdíjasok és diákok; ebben a témában kutató graduális és PhD hallgatók. Az egyesület első közös szakmai munkája volt a Dísznövények Mikroszaporítása c. egyetemi jegyzet megjelenése 1993-ban, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertészeti Karán. A jegyzet 170 oldal terjedelmű, 76 oldalon ismerteti az általános tudnivalókat, azt követően pedig az egyes dísznövényfajok mikroszaporítását tárgyalja. A jegyzet 17 szerzős, szerkesztője (és írója is) az Egyesület elnöke. Az Egyesület az alapszabálynak megfelelően évente közgyűlést tart, ahol az elnök beszámol a végzett munkáról és a pénzügyi helyzetről. Ezen kívül évente egy vándorgyűlést tartanak valamelyik vidéki laboratórium meglátogatásával, ezenkívül gyűléseket Budapesten még 1-2 alkalommal, amely konferenciához vagy tudományos ülésszakhoz is kapcsolódhat. Az Egyesület elnöke képviselte Magyarországot Brüsszelben a COST Akciókban, az MC (Management Committee) tagjaként 10 évig. (A második 5 éves periódusban Dr. Dobránszki Judittal együtt.) A 483-as Akció befejező konferenciáját 1995-ben Mosonmagyarovárott szervezték, ahol sor került a szakma megalapítójának tekintett Gottlieb Haberlandt szobrának avatására és az ehhez kapcsolódó konferenciára. 1997-ben Nyíregyházán tartottak a vándorgyűlést a DCE Kutató Központjában, ennek keretében konferenciát szerveztek “A genetikai alapok megőrzése, fejlesztése hagyományos és biotechnológiai módszerekkel” címmel. Konferencián való részvétel szervezésben kiemelkedő a Jeruzsálemben 1998-ban megrendezett konferencia (IX International Congress On Plant Tissue And Cell Culture) amelyen 12 fő vett részt.
1998. június 14-19. Növényi biotechnológiai kongresszus, Jeruzsálem


2000. július 13-14. Szombathely, Kertész MTSZ és Erdészeti Rt. laboratóriuma (Bakos Enikő, Zaxné Simon Erzsébet)

2003-ban Lippay János–Ormos Imre-Vass Károly Tudományos Ülésszak Biotechnológiai Alkalmazott Genetikai és Növényélettani Szekciója az Egyesülettel közösen került megszervezésre. 2004-ben a Debrecenben megrendezett 5. IVCHB Szimpóziumon az Egyesület 16 tagja vett részt. Az Egyesület elnöke is szervező bizottsági tag volt. 2005-ben megjelent a Kertészeti Növények Mikroszaporítása c. tankönyv, mely egyben szakkönyv is. A 33 szerző túlnyomórészt egyesületi tag, szerkesztői Jámborné dr. Benczúr Erzsébet egyetemi tanár (BCE) és Dr. Dobránszki Judit (CSc, DE. ATC, Nyíregyháza) A könyvet a Mezőgazda Kiadó adta ki, 324 oldal terjedelemben, Tankönyvként szolgál az egész országban, így a Kertészettudományi karon oktatott, a növényi biotechnológia témaköréhez tartozó tantárgyakhoz.
2005. július 8. Kecskemét Jubileumi ülés



2005. július 8. Flóra Kft. laboratóriuma



2008-ban az Egyesület aktívan rész vett a nemzetközi dísznövény kiállításon a Florálián (április 26-május 4-ig). Önálló standdal és 11 kiállítóval mutatták be tevékenységüket. A kiállítási területen magyar és angol nyelvű szakmai tanácsadás és konzultációs lehetőség is volt. A kiállítás szakmai napjához kapcsolódóan a Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék tanársegéde Ördögh Máté tartott előadást a kertészti növények mikroszaporításáról.
2008. április 26-május 3. Floralia kiállítás


2008. július 13 - 14. MTA Szegedi Biológiai Központ, Növénybiológiai Intézet (dr. Györgyey János, Dr. Ferhan Ayaydin), Gabonatermesztési Kutató Intézet Kht. Biotechnológiai Laboratóriuma (Dóczi Mihály), Flóratom Kft. laboratóriuma és üvegházai (Juhász Andrásné)

2009. július 9. Keszthely Veszprémi Egyetem Burgonyakutatási Centrum Biotechnológiai Laboratóriuma



2009. Lippai - Ormos - Vas tudományos Ülésszak

Az Egyesület 15 éves jubileumának megünneplésére egy évvel később, 2009-ben a Lippay János – Ormos Imre – Vass Károly tudományos konferencia keretében került sor a Dísznövénytermesztési Szekció ”In vitro technikák” alszekció keretében. Az alszekcióban 11 előadás hangzott el és 5 poszter került bemutatásra.
Budapest, 2010. 01. 28.
Jámborné dr Benczúr Erzsébet egyetemi tanár, egyesületi elnök BCE Kertészettudományi Kar Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék
|